mit zolizom én itt

azért, mert sajnos egy korábbi, elbaszott kapcsolatból itt maradt nekem egy nyugtalanító szokás. Az akkori illetőbe rémszerelmes voltam annak ellenére, h csomószor felmosta velem a padlót. meg az éjszakai nyolcadik kerületet. Erre én nem jöttem rá hónapokig, csak lúzer módon ismételgettem magamban a nevét: zoli, zoli... (nemecsek, szigorúan.) Aztán szerencsére kirúgtam egy pillanat alatt. Be is véste titokban a bejárati ajtófélfámba, hogy "90 nap", utalva arra az időre, amíg reménytelenül várta, h visszamegyek. Viszont miután a szemmagasságom fölé sikerült megalkotnia a művet, én ajtónyitás közben egy csomó ideig nem vettem észre. Egy következő delikvens szúrta ki, ami adott a sztorinak egy különösen vicces élt.

azóta onnan tudom h feszült vagyok, hogy ismételgetem a nevét a fejemben. ha egyedül vagyok, sajnos időnként hangosan/suttogva is. Ld. pl. fürdőkád, reggel hét, namakarokdolgoznimenni. Mindezt anélkül, hogy annak a sérült életű szerencsétlennek az alakja egyszer is megjelenne, vagy hogy tényleg rá gondolnék. Illetve akkor gondolok rá, amikor rájövök, hogy már megint "zolizom", és próbálom abbahagyni.

Azt viszont még senkitől sem mertem megkérdezni, h ez vajon miért van. A cosmós vulgárpszichológiai közhelyeket meg nincs kedvem hallgatni róla.

Ja, és magamtól se mindig merem megkérdeni, hogy miért vagyok már megint feszült. Mondanom se kell.

vicces ez az elsőzés az indexes megmondóblogokban, vajon milyen érzés olyan életet élni, hogy valakinek ez fontos legyen. igazából tökgáz.

elkezdem ezt, mert épp kiderítettem magamról (baráti sugallatra persze, de már bennem is ott volt mélyen), hogy nem annyira jó nekem ahogy most épp élek. gyártom a papírokat, szónokolok beijedt ismeretleneknek, adom a rutinost. elhiszem, hogy qrva izgalmas fejezete az életemnek. esténként viszont alig tudok elolvasni egy sort, bambulom a tévét, tompul az agyam, illan az énem. Az amelyik egyébként időnként kikandikál, mert az ebben a világban otthonosan mozgók számára érthetetlen módon időnként furcsa szavakat használok, nem tudok komolyan venni egy beszélgetést 10 percnél tovább, kényszeresen próbálom viccesre venni a dolgokat. Bárkivel, bárhol.

Kapkodok. Nem járok sehova, fáradt vagyok törődni magammal. Elhanyagolom az anyámat, és főleg az apámat akinek most kezdett nagyon szüksége lenni rám, hogy nyugdíjas lett és magányos.

Egyébként elég jól mennek a dolgok kívül, és most lehet, hogy nekiállok, és bennem is elkezdek rendezkedni.