azért, mert sajnos egy korábbi, elbaszott kapcsolatból itt maradt nekem egy nyugtalanító szokás. Az akkori illetőbe rémszerelmes voltam annak ellenére, h csomószor felmosta velem a padlót. meg az éjszakai nyolcadik kerületet. Erre én nem jöttem rá hónapokig, csak lúzer módon ismételgettem magamban a nevét: zoli, zoli... (nemecsek, szigorúan.) Aztán szerencsére kirúgtam egy pillanat alatt. Be is véste titokban a bejárati ajtófélfámba, hogy "90 nap", utalva arra az időre, amíg reménytelenül várta, h visszamegyek. Viszont miután a szemmagasságom fölé sikerült megalkotnia a művet, én ajtónyitás közben egy csomó ideig nem vettem észre. Egy következő delikvens szúrta ki, ami adott a sztorinak egy különösen vicces élt.
azóta onnan tudom h feszült vagyok, hogy ismételgetem a nevét a fejemben. ha egyedül vagyok, sajnos időnként hangosan/suttogva is. Ld. pl. fürdőkád, reggel hét, namakarokdolgoznimenni. Mindezt anélkül, hogy annak a sérült életű szerencsétlennek az alakja egyszer is megjelenne, vagy hogy tényleg rá gondolnék. Illetve akkor gondolok rá, amikor rájövök, hogy már megint "zolizom", és próbálom abbahagyni.
Azt viszont még senkitől sem mertem megkérdezni, h ez vajon miért van. A cosmós vulgárpszichológiai közhelyeket meg nincs kedvem hallgatni róla.
Ja, és magamtól se mindig merem megkérdeni, hogy miért vagyok már megint feszült. Mondanom se kell.
