vicces ez az elsőzés az indexes megmondóblogokban, vajon milyen érzés olyan életet élni, hogy valakinek ez fontos legyen. igazából tökgáz.
elkezdem ezt, mert épp kiderítettem magamról (baráti sugallatra persze, de már bennem is ott volt mélyen), hogy nem annyira jó nekem ahogy most épp élek. gyártom a papírokat, szónokolok beijedt ismeretleneknek, adom a rutinost. elhiszem, hogy qrva izgalmas fejezete az életemnek. esténként viszont alig tudok elolvasni egy sort, bambulom a tévét, tompul az agyam, illan az énem. Az amelyik egyébként időnként kikandikál, mert az ebben a világban otthonosan mozgók számára érthetetlen módon időnként furcsa szavakat használok, nem tudok komolyan venni egy beszélgetést 10 percnél tovább, kényszeresen próbálom viccesre venni a dolgokat. Bárkivel, bárhol.
Kapkodok. Nem járok sehova, fáradt vagyok törődni magammal. Elhanyagolom az anyámat, és főleg az apámat akinek most kezdett nagyon szüksége lenni rám, hogy nyugdíjas lett és magányos.
Egyébként elég jól mennek a dolgok kívül, és most lehet, hogy nekiállok, és bennem is elkezdek rendezkedni.
